HTML

2014.01.24. 20:28 RékaKati

Egy dallam

A hintaszék már órák óta ugyanabban az ütemben ringott előre-hátra és a zongorából áradó ismerős dallam betöltötte a teret. A házban nem volt senki.
Felnézett kis szobája ablakára. Sötét volt, mint az összes többi ablak. Most majd egy másik kislány fog beköltözni oda? Vagy egy kisfiú? Anya azt mondta, menni kell. Nem mondta, hova mennek. Nem meri megkérdezni, olyan nagy a zűrzavar. Most mindenki itt áll a téren, de nem játszik senki és nem beszélget senki.
Furcsa a hintaszék itt a téren. Rudolf bácsi mindig abban a hintaszékben ül, de nem itt a téren, hanem bent a házban. Rudolf bácsi tanár, tengersok történetet tud, ő a legokosabb és a legöregebb ember a világon. Most nem mesél, nem mosolyog ő sem.
És Bobó bácsi a zongoránál. Miért van a zongora itt lent? A zongorának ott a helye Bobó bácsi lakásában, a nagyszobában. A bácsinak a fél szeme mindig le van ragasztva, de nem kell tőle félni, mert nagyon kedves, mindig megsimogatja a gyerekek fejét, és azt szokta mondani: „Most játszok neked egy dallamot a zongorán, azt majd zsebre teheted és hazaviheted!” Nagyon vicces bácsi, a gyerekek még azt is meg merték tőle kérdezni, hogy miért van leragasztva az egyik szeme, és azt mondta, hogy az egy mindent látó szem, és ha nem lenne leragasztva, akkor ő mindent látna a világban, és ő nem akar mindent látni.
Anya kérdez valamit Rudolf bácsitól, csak a választ hallani:
- Nem, kedvesem, engem itt, ebben a hintaszékben fognak tarkón lőni. Én ezért nem megyek innen sehova.
Mi az, hogy tarkón lőni? Anyát nem kérdezheti meg, mert nem figyel rá. Csak a kezét szorítja annyira, hogy fáj.
Elindulnak. Nem csak ők, hanem mindenki a térről, kivéve Rudolf bácsit és Bobó bácsit. „Talán a frontra megyünk.” – reménykedik a kislány. – „Apa meg bátyus ott vannak.” Megmondaná anyának, hogy inkább itt hagyja az összes játékát, csak menjenek a frontra, legyenek újra együtt ők négyen. De anyához nem lehet szólni, nem néz rá, csak a kezét szorítja még mindig olyan erősen, hogy már igazán nagyon fáj.
Bobó bácsi szakadatlan játszik a zongorán. A kislány úgy érzi, a zene követi, öleli őt, mint valami illatfelhő. Hirtelen hátrakap a szabad kezével, majd erősen összeszorítja a markát. Ezt a dallamot magával viszi. Apának, bátyusnak. Ajándék. Addig majd nem nyitja ki a markát.